A király szemtelen

Egyszer volt, ki tudja, milyen régen,

Amikor két csaló tűnt fel a vidéken.

Az uralkodót is lóvá tették,

Hogy meztelen legyen, még arra is rávették…

E két jött-ment csaló

A király mellett ma már a legfőbb tanácsadó.

S most, hogy a királynál gyűlik a ravaszság,

Ideje kincstárt tölteni, bármily pimaszság.

- Nézd meg, mi baja a népnek,

S hozd ide, mit bajnak vélnek! –

Érvelt a két tanácsos -

Meggazdagodni így ajánlatos.

Elindult a király országot járni,

Legyen mit a palotába hozni.

Elsőként egy kis faluban,

Töpörtyű öreg, erős nyomorban.

- Mi okoz gondot? – kérdi a király

Amaz nem tudta, fejében mi jár.

- Oh az éhség uram – alig nyög –

Maradt két zsák liszt, s pár rozsdás szög.

- Elviszem a zsákot, nehéz teher,

De érted nekem mindent lehet.

S ha kész már a vizsgálatom,

Kendet a javulás lehetőségéről felvilágosítom –

Ezek a szavak a koronás főtől

A szegény meg nem eszik hétfőtől.

S a királyi szekér tova halad,

A kincstárban hely még mindig akad.

A városban sorban állnak a házak,

S mind lehetőség a királynak.

- Neked mi gondod? – veti oda a lámpásnak –

Terhedben most neked segítek, nem másnak.

- Nagy a súlya az olajnak! –

Szemei királyától majd elolvadnak.

S a jó szándék már viszi is az olaját.

- Megvizsgálom én az angyalát! –

A csúszós hordók a királlyal indulnak

A város fényei éjjel kihunynak.

Apró pénzek csengnek-bongnak

Vajon van-e gondja egy pénzváltónak?

- Hisz ki tudja, mennyi az arany, az ezüst?

- Sír a váltó – s az eredményt nehogy elüsd!

- Megnézem én pénzeid,

Hátha segít csökkenteni félelmeid! –

Pattan a pénz, csukódik a zár

Egy egész láda csak kincset vár.

S vitt mit látott, szekeret, téglát, tetőt

Erre-arra átvert még egy két kereskedőt.

A kamra teli, mint a hasa,

A népnek meg korog a gyomra.

S eljött a várva várt nap,

A király mindent asztalra rak,

Összeül ott tanácsadó, uralkodó

Előttük az asztalon vacsorára való.

- Így kell élni, jöjjön bármi –

Miközben a népnek ott kell állni

- Búdat magadra ne vedd,

Mosolyogva éld életed.

S elfogy mind a harapni való

Éljenez a sok éhen haló.

A bölcs király, ki fényt hozott,

A sok nyomor éljenezte mi elhangzott,

De a valóságról mind hallgatott,

E dolgok mind tőlük elragadott.

- De hisz a király ezt mind tőlünk lopta –

Kiáltja egy gyerek, az istenadta.

- Hallgass! – szólt egy mérges öregúr –

A király miattunk a mocsokba nyúlt.

Folytatta az éhező nyomorult,

Kinek két nap múlva bealkonyult.

S míg a király egyre nagyobbra nőtt,

Egyre több élet nyomorba dőlt.

Mert a nép, ki vakon követi királyát,

Nem érdemli meg boldogságát.