A szétnyitott lapokból nagyot sóhajtva dugta ki fejét az államtitkár. A szép világos szobában, sötétkék szemeivel a feleségére tekintett, aki éppen egy kötésmintával bajlódott:

- Hát engem szid az újság - böködte ujjával haragosan a papírost - engem, aki évek óta ott ülök a parlamentben... Évek óta, és nem csináltam semmit!

- Hát ez az! - feleselt nyeglén az asszony.

Végiggondolta, amikor egy fél éve baráti társasága révén együtt focizott a miniszterrel. Másnap felhívta, hogy lenne-e kedve államtitkárnak lenni. Alaposan átgondolta a helyzetet, mérlegelte szakmai alkalmasságát, vagyis megtapogatta a zsebében a pénztárcáját, és a másodperc sem telt le, mire igent mondott.

Az újságot mérgesen  földre vetette, és egy rövid telefonnal meggyőzte egyik barátját, hogy a nap folyamán más főszerkesztő után kell néznie a lapnak.

A munkába már ugyanolyan üres elégedettséggel ment, mint máskor. Haja alatt sok gondolat nem futott végig, ahogy rendesen. Belépett a szép tágas minisztériumba. Mindig örömmel emlékezett az első belépésére az államtitkárságra, és arra, ahogy az ott dolgozó embereket mind szépen mosolygó barátokra cserélte.

A „kopasz embereket megsegítő politikáért felelős államtitkárság” így hívták a munkahelyét. Az, hogy az államtitkárnak sűrű hullámos haja volt senkit nem zavart. A köz- és pályázati pénzek itt is éppen olyan követhetetlenül közlekedtek, mint egyszerű alkoholista a kocsmából hazafelé. Az eltöltött nyugodt napok, amelyek egyaránt vastagították az államtitkárt és a külföldi bankszámláját, jól teltek.

Éppen egy ilyen nyugodt nap ígérkezett, amikor egy látogató érkezett hozzá. Magas kopasz öltönyös lépte át a világot jelentő küszöböt. Valamilyen estélyen találkoztak, és megbeszélték, hogy belátogat hozzá.

- És mit kíván tőlem? - érdeklődött az államtitkár?

- Van egy új termékünk - vette elő egy zöld dobozt a táskájából a vendég - amelyet támogathatnának.

- És mi ez?

- Hajerősítő sampon.

Máskor is fordultak már jó barátok hozzá, amikor tudta, hogy legyen segítségére a nyomatékosan beajánlott embereknek, de valamilyen oknál fogva ma az államtitkárnak előjöttek a szakmai érvek:

- De ember! Mi kopaszokkal foglalkozunk!

- Ugyan, attól még segíthetnek. Egy két hirdetés a rendelőkben, gyógyszertárakban.

Az államtitkár még mindig nem értette, mit akar ez az ember:

- Nem orvos vagyok!

- De jóban van a miniszterrel, biztos meg tudja győzni - noszogatta az üzletember.

Az államtitkár a dobozt kezében forgatva úgy vélte, ettől legfeljebb még több haj fog kihullani, semmint hogy ápoljon. Az üzletfél most is megnyugtatólag lépett fel:

- Sebaj, akkor több embert kell ellátni, több pénzük lesz, amit használhatnak.

S ez a szó, mintha varázsütéssel hasított volna bele a hivatalnok tudatába, pénz. Milyen szép szó, ha jön. Az ügynök vérszagot fogott, megvolt az érv:

- Persze nem ingyen kérjük ezt, hiszen tudom, milyen sokat teszel a közért. Kis támogatás egy alapítványnak? - ez volt a menet,  ahol a pénzek oly átláthatatlanul közlekedtek zsebtől zsebig, mint autók egy arab kereszteződésben, csúcsforgalomban.

A szakmai meggyőzés hamar megtörtént. A pénz mindenhez ért, mindenkit meggyőz, mindent megold. Ennél bonyolultabb gondolat nem kellett itt.

Az államtitkár este lelkesen mesélte feleségének a diadalt, hogy milyen jó napja volt.

- Látod, milyen szerencse, hogy a másik pártba, amikor mentél,  nem vettek fel!

Másnap bent az irodájában megjelent az öltönyös ember, szépen végrehajtották a lényeget, hisz a pénzen kívül semmi sem érdekes. A művelet végén berobbant az ajtó, rendőrök törtek rájuk, az üzletember hivatalos igazolványt mutatott, és megbilincselték a politikust. Egy csapda volt, amelybe csak egyszerű emberek kerülnek. Ahogy mentek ki az ajtón, egyszer csak eszébe jutott a politikusnak, hogy ez csak álom, ilyen nincs is ebben az országban.

És láss csodát felébredt, és az ágyában volt. Csörgött az óra, menni kellett. Szépen megkötötte az üzletet, és boldogan nőtt a számlája. Talán még ma is nőne, ha le nem váltották volna.