Az üres tér
Integet a sarkon egy árnyék,
Mintha tőlem búcsúznék.
Pedig üresen áll már a tér,
Élet itt csak az emlékekben él.
Nem hallatszik már léptek koppanása,
S hol van a labda pattanása?
Nem hallatszik semmi kiáltás:
- Szabálytalan volt, kiállítás!
A redőnyt a gazda rég lehúzta,
Nincs már a kávézónak forgalma.
A napernyők már összecsukva,
S az élete betéve egy poggyászba.
S a téren átrohanó sok falevél,
Búsan szaladgál száz felé.
Nincs, ki idejönne, összeszedné,
Ő is elindult nyugat felé.
A függöny bánatosan lóg a szomszédban,
Hangot onnan rég nem hallottam.
Kint él, talán Londonban,
Szőke feleségével boldogan.
Elindulok talán én is,
Ürességet érzek bent mégis.
Vagy emlékekkel éltetem a teret.
Míg az idő oly búsan lepereg.
